Magánszemélyek

Gyakornok jelentkezése az alapítványi munkába

Mester- vagy PhD-képzésben résztvevő vagy 2016/17-ban diplomázott fiatalok jelentkezését várjuk, akiket érdekel a kortárs irodalom és az alternatív pedagógia, jó az íráskészségük, biztos a helyesírásuk és szeretnek olvasni. Folyamatos budapesti tartózkodás nem szükséges, de a számítógép-használat és internet-hozzáférés nélkülözhetetlen. A jelentkezőktől első körben önéletrajzot, motivációs levelet és max. 1000 szavas saját írást várunk, ami lehet szépirodalmi mű(részlet), cikk, esszérészlet, fordítás vagy bármilyen szöveg, amivel nyelvi készségüket bemutatják. A második körben személyes találkozásra hívjuk a kiválasztott jelölteket, a harmadik körben konkrét munkával bízzuk meg. A kiválasztott gyakornokok hat hónapon át részt vehetnek a Liget és Szitakötő folyóiratokban megjelenő írások szerkesztésében, korrigálásában, az országos oktatási program pedagógusképzéseiben és gyerekfoglalkozásain, a beérkező pályázatok elbírálásában, honlap szerkesztésben, pályázatok írásában és elszámolásában, és módjuk lesz elsajátítani a szerkesztőségi munka alapjait.

Continue reading

GYERMEKRAJZ-PÁLYÁZAT 2017 – A Hulladék-tengeren innen és túl

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zártkörűen Működő Részvénytársaság ismét meghirdette a már évek óta nagy népszerűségnek örvendő gyermekrajz-pályázatát. Társaságunk így kíván hozzájárulni a tehetséges gyermekek képességeinek fejlesztéséhez, miközben környezettudatosságukat is növeli. A pályázat címe : A Hulladék-tengeren innen és túl. A pályázat témája.  A pályázat arra hívja fel a gyerekek, fiatalok figyelmét, hogy a nem megfelelő helyre eldobott hulladék végül a természet bizonyos területein, az erdőszélen, a folyóinkban, esetleg a Csendes-óceánban úszó, gigantikus méretű “szemétszigeten” köt ki, ami jelentős mértékben veszélyezteti a teljes élővilágot. A felnövő generációk képzelőerejét kívánjuk megmozgatni, beindítani azzal, hogy megoldásaikat, ötleteiket várjuk a témával kapcsolatban; alkotásaikban mutassák be, milyen veszélyeket, lehetőségeket, kihívást, stb. rejt ez a világméretű (globális) probléma. 

Continue reading

Talpra magyar, hí a haza – rajzpályázat

A Gyermekjóléti Alapítvány / Országos Mécs László Irodalmi Társaság (Regisztrált Tehetségpont) és a Megújuló Oktatásért, Nevelésért Mozgalom és a Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola országos tehetségkereső és tehetséggondozó rajzpályázatot hirdet általános iskolás diákoknak,“TALPRA MAGYAR, HÍ A HAZA” címmel.Pályázatunkkal emlékezünk a magyar forradalom és szabadságharc 169. évvel ezelőtti kirobbanására. Pályázhatnak hazai vagy határon túl élő általános iskolás diákok, saját készítésű alkotásokkal. Méret: A4. Az alkotás bal / jobb alsó sarkában jól olvasható legyen (lehetőleg nyomtatottan és az alkotásra ragasztva): alkotó neve és osztálya, iskola neve, címe, felkészítő pedagógus neve. 

Continue reading

Mester – M díj

A MESTER-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén és szakmailag, emberileg tanítványaik példaképei. A fiatal tehetségek, későbbi sikeres sportolók, művészek, szakemberek elindítása olyan áldozatkész tanárokon, edzőkön, szakembereken múlik, akik meglátják bennük a lehetőséget és bátorítják első lépéseiket. Díjunkkal az ő munkájukat szeretnénk elismerni.

Continue reading

14. ArtZept Formatervezői Pályázat

Az idei ArtZept rendelkezik a pályázat történetének eddigi legnyitottabb, legtöbb fantáziát igénylő témájával. Az idei pályázat témája: Konyhai eszközök.  A konyha otthonunk szívének tekinthető: itt készülnek a mindennapi ételeink és a különféle alkalmak tiszteletére szóló különlegességek, ínyencségek is. Ennek megfelelően egy modern konyhának a legkülönbözőbb eszközökkel és kiegészítőkkel kell rendelkeznie, hogy a főzés és az elkészített fogások tálalása is a lehető legtöbb élvezetet nyújtsa mind az amatőr, mind pedig az gyakorlottabb szakácsok számára. A pályázat arra biztat, engedjük szabadjára fantáziánkat és tervezzünk valami olyan különleges kiegészítőt, amely a magas szintű konyhaművészetet és a hétköznapi főzést is könnyebbé, élvezetesebbé teszi. A pályázat kiírása nem szab határokat, a pályázat egyetlen keretét a szépség és a funkcionalitás szinergiája adja, amelyben szinte végtelen lehetőség rejlik. A pályázatok közül a Zepter International által kijelölt szakmai zsűri választja ki a téma legsikeresebbnek ítélt műveit.

Continue reading

Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíjprogram) a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szerezzenek. Az ösztöndíjprogramban való részvétel időtartama: Az ösztöndíjprogramban való részvételre az alábbiakban meghatározott időtartamon belül van lehetőség: – legfeljebb az első felsőfokú végzettség – alapfokozatnak vagy az osztatlan képzésben szervezett mesterfokozatnak – megszerzésére irányuló tanulmányok megkezdésétől annak befejezéséig, illetve a hallgatói jogviszony megszűnéséig, de legkésőbb az ösztöndíjas 35. életévének betöltését követő hónap első napjáig.

Continue reading

Ozone Zöld-díj

Az OzoneTv idén is díjazza azokat a megvalósult zöld ötleteket, innovációkat, melyek hozzájárultak környezetünk, bolygónk megóvásához, jobbá tételéhez. A legkisebb ötlettől a legnagyobb projektekig. Olyan vállalatok, magánszemélyek civil szervezetek és általános iskolák-szakkörök, akik konkrét környezettudatos innovációt valósítottak vagy valósítanak meg. Működésük, hétköznapjaik során törekszenek arra, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjanak maguk után, kiemelt fontossággal kezelik a környezetvédelmet és a fenntartható fejlődést, akiknél a kreativitás és a környezettudatosság ötvözéséből hasznos példaértékű megoldások születtek és születnek.

Continue reading

Ingyenes weboldal elkészítésének megrendelése

A Jelado Internet és Kommunikáció minden megrendelő részére vállalja a professzionális, 165 000 Ft becsült piaci értékű, korszerű, magas felszereltségű, szép megjelenésű, dinamikus weboldalak ingyenes elkészítését telepítéssel, tartalomfeltöltéssel, teljes körű tárhelyszolgáltatással és értékes extrákkal. A Jelado Internet és Kommunikáció nagyvonalú kezdeményezésének az a célja, hogy a megrendelők saját, jó megjelenésű, önállóan (laikus által is könnyen) és tetszőlegesen szerkeszthető, korlátlanul bővíthető, korszerű, professzionális színvonalú és felszereltségű weboldallal jelenhessenek meg az interneten

Continue reading

Otthon Melege Program – Földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogram / ZFR-KONVEKTOR/2017

A lakások elavult fűtés-, és melegvíz-ellátó rendszerei óriási energiaveszteséget, ezáltal többlet szén-dioxid kibocsátást okoznak. Az energiatakarékosság fokozását és az üvegházhatású gáz kibocsátás csökkentését szolgáló épületenergetikai korszerűsítéseket célzó beruházások megvalósítása költséges, és emiatt gyakran kivitelezhetetlen magánszemélyek számára megfelelő támogatás nélkül. Jelen alprogram lehetőséget nyújt a lakosság számára, hogy lakóépületekben, illetve társasházi lakásokban található elavult gázkonvektorok cseréjével hozzájáruljanak Magyarország klímavédelmi céljaihoz, egyszersmind csökkentsék energiafogyasztásukat és a belőle eredő kiadásaikat. 

Continue reading

Vállalkozóvá válást elősegítő támogatás (tőkejuttatás) elnyerése – főváros

Budapest Főváros Kormányhivatala (továbbiakban: BFKH) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (továbbiakban: Flt.) 17. §-a és a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet 10. §-a alapján pályázatot hirdet álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatásra. A támogatás célja Azon álláskeresők, illetve rehabilitációs járadékban vagy rehabilitációs ellátásban részesülő személyek támogatása, akik önmaguk foglalkoztatását egyéni vállalkozás keretében, vagy gazdasági társaság – a társaság tevékenységében személyesen közreműködő – tagjaként, vagy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. §-a 18. pontjában meghatározott mezőgazdasági őstermelőként oldják meg. A vállalkozóvá válást elősegítő támogatás formája: legfeljebb 2 millió forint összegig terjedő tőkejuttatás támogatása vissza nem térítendő formában, utólagos finanszírozással.

Continue reading

   
Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker. Ford, Henry
   
Kiemelt partnerünk
Kiemelt partnerünk
Pályázat keresés
   
   
   
Partnereink