Erősödő Civil Közösségek 2019

Az emberség erejével CUM VIRTUTE HUMANITATIS Alapítvány (továbbiakban Emberség Erejével Alapítvány) a Nyílt Társadalom Alapítványokkal együttműködésben, a Regionális Közösségi Központok Program keretében támogatási programot hirdet meg a dél-dunántúli régióban (Baranya, Somogy és Tolna megye) civil szerveződések, közösségek számára, mintegy 100 millió forintos keretösszeggel.  Az Emberség Erejével Alapítvány a közösség, a nyitottság, a cselekvés, az autonómia és az emberi méltóság szellemében teszi közzé az Erősödő Civil Közösségek pályázatot.

Miért van szükség az ECK támogatási programra, és mit szeretnénk elérni vele?
Hazánkban jelentős probléma a széttöredezett társadalom és a párbeszéd hiánya, ezen a közösségek erősítésével lehet változtatni. Az elmúlt években a civil kezdeményezések kiszolgáltatottabbá váltak, a civil társadalom működési problémái általánosak lettek, ami fokozottan jellemző a kisebb településekre. 
A program célja a közösségek, civil szervezetek autonómiájának szélesítése, valamint helyi társadalmi problémák enyhítése. Cél az emberek és szerveződések közötti bizalom, kapcsolat és együttműködés erősítése, elsősorban a következő területek fejlesztésével:
– Részvétel – az emberek bevonása, a civil szerveződések tagságának, önkéntesi és támogatói körének bővítése
– Nyilvánosság – a helyi és tágabb közösségek megszólítása, a civil kezdeményezések láthatóságának növelése, médiában való megjelenésük rendszeressé válása, a szervezetek saját kommunikációs felületeinek aktívabb, tudatosabb használata
– Függetlenség – a civil szervezetek központi költségvetésen keresztüli, pályázati rendszerektől való kiszolgáltatottságának mérséklése
– Együttműködés – civil közösségek, szakmai csoportok közötti hálózatok, partnerségek, szakmai platformok létrehozása, erősítése
– Támogató környezet, bázisépítés – a civil kezdeményezések támogatottságának növelése, civil tevékenység megbecsültségének emelése
– Érdekvédelem – az adott társadalmi csoport közösségi érdekeinek képviselete, a civil szervezetek érdekvédelmi funkciójának erősítése
– Állampolgári öntudat, demokrácia – az általános közéleti passzivitás csökkentése, az aktivitásra való motiválással, új, helyi kezdeményezések létrejöttével

Olyan ötleteket keresünk, amelyek:
A fent megfogalmazott alapértékekkel és célokkal összhangban, a következő területeken nyújtanak megoldást a helyi közösséget érintő problémákra: kisközösségi aktivitás, életminőség javítás, esélyegyenlőség, közösségi kultúra, fiatalok részvétele, zöld megoldások.
Az általunk támogatott közösségi kezdeményezések Baranya, Somogy és Tolna megyékben valósulnak meg. 
Támogatási kérelmeket két kategóriában fogadunk be:
– “Indító”: a tevékenységek vannak a középpontban. Ezen pályázati kategória esetében akciókat, eseményeket és folyamatokat egyaránt támogatunk. Az Indító programba civil szervezetek és informális csoportok egyaránt pályázhatnak.
A projektek hossza minimum 3, informális csoport esetén maximum 6, civil szervezet esetén 12 hónap lehet!
A támogatás maximális összege ebben a kategóriában: 500 000 Ft
– “Erősítő”: az egyes tevékenységek egymásra épülnek, egyik sem működik a másik nélkül. Az projekt elemei folyamattá állnak össze, hosszabb távú hatásokkal, a folytathatóság és a fenntarthatóság lehetőségével. Az Erősítő programba jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek pályázhatnak.
A projektek hossza minimum 6, maximum 12 hónap lehet!
A támogatás minimális összege 1 000 000 Ft, maximuma 3 000 000 Ft

A támogatás odaítélése során az alábbi szempontokat vesszük figyelembe:
– Közösségi alapon valósul meg a kezdeményezés? Az állampolgárok aktív résztvevői lesznek a programnak?
– A pályázó szervezet, szerveződés törekedjen a tagsága, önkéntesei és támogatói bővítésére. Hogyan fog segíteni ez a projekt azon, hogy többen kapcsolódjanak a csoporthoz/szervezethez?
– A pályázó használja a helyi lehetőségeket a minél nagyobb nyilvánosság elérésére. Megjelenik a program a helyi újságban, a település honlapján? Készül szórólap az eseményekről, amit bedobnak postaládákba? Hogyan használja, fejleszti a csoport/szervezet a saját kommunikációs csatornáit? 
– Összhangban van a költségvetés a tevékenységekkel? Reálisak például az eszközökre illetve bérre kalkulált költségek? 
– A pályázat valós, helyi igényre, szükségletre reagál? Képes bevonódásra, aktivitásra motiválni a helyi közösséget? 
– Milyen saját erőforrások állnak rendelkezésre a projekt megvalósításához az ECK támogatáson túl? (eszköz, önkéntes munka, infrastruktúra, anyagi hozzájárulás stb.)
– Mi történik a támogatási időszak végeztével? Van-e lehetőség a folytatásra, fenntartásra vagy az utánkövetésre? Milyen intézkedéseket tervez a pályázó, hogy az eredmények hosszabb távon hasznosuljanak? 
– Hogyan segítheti a projekt a civil szerveződés pályázatokon túli forrásteremtési tevékenységét? (csak az Erősítő kategóriában!)
A kiválasztás során a szakmai tartalom mellett figyelmet fordítunk a támogatás régión belüli arányos elosztásra.

Kiket támogat az ECK program?
Azok a civil szervezetek (alapítványok – a közalapítvány és a pártalapítvány kivételével, egyesületek – a párt, a szakszervezet és a kölcsönös biztosító egyesület kivételével), önszerveződő informális csoportok nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek pártpolitikai tevékenységet nem folytatnak. A pályázat keretében egyaránt várjuk olyan szervezetek, csoportok jelentkezését, melyek már rendelkeznek tapasztalattal, és olyanokét is, amelyek újonnan alakultak. 

Egy pályázó egy adott támogatási időszakban egy pályázatot nyújthat be! 
A 2018-as, I. ECK pályázati ciklusban támogatást nyert szervezetek is nyújthatnak be pályázatot, azonban tervezett programjuk kizárólag az előző program támogatási időszakának lezárultával kezdődhet meg!

A pályázatok útja a megvalósításig:
A támogatási kérelmek benyújtására 2018. december 17. délig, 12 óráig van lehetőség kizárólag elektronikus úton a palyazat@eckpecs.hucímen, az ECK honlapon elérhető adatlapon
A támogatási kérelmeket, a kitöltött és cégszerűen aláírt adatlapokat pdf formátumban és word dokumentumként egyaránt szükséges a fenti e-mail címre benyújtani. Az adatlap mellé csatolni kell a szervezet létezést igazoló dokumentumot (pl: alapító okirat vagy végzés fénymásolata vagy bírósági kivonat stb.). Az informális csoportok pályázatára vonatkozó eltérések az adatlapon megtalálhatóak.
A támogatott kezdeményezések elbírálását és kiválasztását a Emberség Erejével Alapítványának munkatársai külső szakértő bizottság bevonásával végzik. A kiíró fenntartja a jogot, hogy eredményhirdetés előtt személyes találkozást kezdeményezzen a pályázóval. Az értékelés eredményével kapcsolatban fellebbezésre nincs mód, a döntésről az Emberség Erejével Alapítvány nem ad indoklást. 
A támogatott szervezetekkel való szerződéskötésre 2019. januárjában kerül sor, a projektek megvalósítása legkorábban 2019. február 1-jével kezdődhet, de legkésőbb 2020. január 31-ével kell zárulniuk. Már megvalósított projektek támogatására illetve utófinanszírozására nincsen mód.
Az “Indító” program esetében a támogatás egy összegben, előfinanszírozásként, a szerződés megkötését követően kerül utalásra a megadott bankszámlára. A záró beszámolót, a projekt végét követő 15 napon belül kell benyújtani elektronikus úton a szerződéskötés során kijelölt kapcsolattartó munkatárs hivatalos e-mail címén, az eckpecs.hu honlapról letölthető űrlapon.
Az “Erősítő program esetében a támogatás két részletben, előfinanszírozás útján történik. A támogatási összeg 60%-át a szerződés megkötését követően utaljuk a megadott bankszámlára, a fennmaradó 40%-át pedig a félidős beszámoló elfogadása után. A félidős beszámolót a projekt időszak közepén, 15 napos határidővel kell benyújtani, a záró beszámolót, a projekt végét követő 15 napon belül, mindkettőt elektronikus úton, a szerződéskötés során kijelölt kapcsolattartó munkatárs hivatalos e-mail címén, az eckpecs.hu honlaprólletölthető űrlapon.
Önszerveződő informális csoportok esetén (amennyiben nincs pénzügyi lebonyolító szervezet) a csoportot képviselő magánszemély részére a támogatás a magyar jogszabályok szerint az Emberség Erejével Alapítvány mint kifizetőt terhelő adó-, és járulék terhek levonását követően nettó összegben kerül folyósításra. Informális csoport esetén maximum 6 hónap tervezhető!
A program célja alapján jól indokolható esetben bármilyen költségnem tervezhető.

Mit kínálunk a nyertes pályázóknak?
– anyagi forrást a projektek megvalósításához
– pályázóbarát határidők megszabását és betartását (elbírálás, értesítés az eredményről, beszámolók elbírálása stb.)
– folyamatos kapcsolattartás a projekt időszakban, ami lehetőséget nyújt a megvalósítás közben felmerülő esetleges problémák közös kezelésére
– fundraising, kommunikációs, stratégiai tervezési és egyéb területeken szervezett képzéseken való részvételi lehetőség
– regionális, szakmai hálózati találkozókon való részvételi lehetőség

Mit várunk cserébe a támogatott szerveződésektől?
– a pályázatban vállalt tevékenységek megvalósítása
– folyamatos kapcsolattartás a projektet koordináló munkatárssal
– részvétel az Emberség Erejével Alapítvány által a nyertes pályázóknak szervezett képzéseken, közösségépítő, regionális hálózatépítő találkozókon 
– az Erősödő Civil Közösségek logo feltüntetését minden a pályázat keretein belül megvalósuló programhoz kapcsolódó felületen (honlap, facebook, blog, szórólap, plakát, hírlevél stb.)
– beszámolási határidők betartása, beszámolás a projekt megvalósulásáról a pályázati időszak felénél, illetve annak lezárultát követően 
– kapcsolattartás és a projekt megvalósulásával kapcsolatos hírek és események megosztása ECK program kommunikációs vezetőjével 
– hozzájárulás ahhoz, hogy a projekt keretein belül megvalósuló programok jó gyakorlatként megjelenhessenek az Emberség Erejével Alapítvány felületein
http://www.eckpecs.hu/index.php/palyazat/eck2019/

   
Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker. Ford, Henry
   
Kiemelt partnerünk
Kiemelt partnerünk
Pályázat keresés
   
   
   
Partnereink