Év Informatikai vezetője pályázat

A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) 2019-ben is kiírja az év CIO-ja pályázatot. Pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet az informatikai vezetők tevékenységének fontosságára, valamint díjjal elismerje az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó CIO munkáját. A 2002 óta ítéli oda a VISZ által felkért független szakmai bizottság az év CIO-ja díjat. Az év CIO-ja díjra informatikai vezetőket jelölhetnek szakmai szervezetek, cégek, valamint zsűritagok egyaránt. Jelentkezés rövid ajánlással a visztitkarsag@mvisz.hu címre várják a szervezők. 2016-tól átadják az év fiatal CIO-jának járó Braun Péter díjat is. A VISZ által felkért független zsűriben szakmai szervezetek képviselői, valamint újságírók vesznek részt:

– STRAUSZ GYÖRGY, a VISZ elnöke
– LAUFER TAMÁS, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke
– NAGYNÉ AGÁRDI GYÖRGYI, CIO – Allianz Hungária Zrt. – Év CIO-ja 2018-ban
– CSERNA JÓZSEF, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség elnöke
– KREMMER LÁSZLÓ, a Project Management Institute Magyar Tagozatának elnöke
– SZIEBIG ANDREA, az IT Business főszerkesztője
– DERVENKÁR ISTVÁN, a Bitport.hu főszerkesztője
– MESTER SÁNDOR, a Computerworld B2B üzletágvezetője
– BRAUN MIKLÓS

ARS POETICA
– Miért jó CIO? Milyen képességekkel rendelkezik, melyek sikeressé teszik?

INNOVÁCIÓ
– Milyen innovatív megoldásokat vezetett be az elmúlt időszakban? (1-3 év)
– Milyen módon változott a vezető szerepe?
– Mlyen kihívásokkal szembesült? Hogyan kezelte?

DIGITALIZÁCIÓ ÉS TERMELÉKENYSÉG
– A magyar gazdaság előtt álló egyik legnagyobb kihívás a termelékenység javítása, melyben a digitalizáció jelentős szerepet tud képviselni. Milyen ICT megoldást vezetett be, vagy fog bevezetni a közeljövőben, amely az Ön vállalata vagy szervezete termelékenységét jelentősen javította vagy javítani fogja?

ÁGAZATI ICT TRENDEK
– Melyek azok a ICT trendek, melyek érinteni fogják az Ön által képviselt ágazat működését? Hogyan tervezi ezeknek a bevezetését?

ÉRTÉKTEREMTÉS
– Legújabb technológiák hasznosítása az üzleti folyamatokban – mutasson be egy valódi értékteremtő megoldás

A jelölés beküldésének határidei: 2019. július 21.

A pályamunkák beérkezésének határideje: 2019. augusztus 4.

A nyertesnek járó díjat, elismerést az idei INFOHAJÓ konferencián adják át, 2019. augusztus 28-án.
https://www.mvisz.hu/

   
Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker. Ford, Henry
   
Kiemelt partnerünk
Kiemelt partnerünk
Pályázat keresés
   
   
   
Partnereink