Magyar Innovációs Nagydíj

A Magyar Innovációs Alapítvány – a Magyar Innovációs Szövetséggel közösen – a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, a Földművelésügyi Minisztériummal, a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával és a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanáccsal együttműködve – 25. alkalommal hirdeti meg a MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ pályázatot.

A 2016. év legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítmények további, összesen öt kategóriában kaphatnak díjat:
– a 2016. évi Ipari Innovációs Díj,
– a 2016. évi Agrár Innovációs Dij,
– a 2016. évi Környezetvédelmi Innovációs Díj, valamint
– a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Innovációs Díja és
– a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs Díja.

A legeredményesebb, 2014. január 1. után alapított innovatív, kezdő (startup) vállalkozás pedig a Magyar Innovációs Szövetség “2016. év legjobb kezdő (startup) vállalkozása”díját nyeri el.

A pályázaton, közvetlen jelentkezés vagy javaslat alapján, azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehetnek részt, amelyek a 2016. évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése) jelentős üzleti hasznot értek el. Az innováció kiindulási alapja kutatás-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer stb. lehet.

A díjak ünnepélyes átadására 2017. március végén kerül sor az Országházban.

A bírálóbizottság a Magyar Innovációs Alapítvány Kuratóriuma által felkért tudósokból, vezető gazdasági szakemberekből áll, elnöke prof. Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke.

Az elbírálás során a bírálóbizottság a 2016-ban elért többleteredmény/többletárbevétel, és egyéb műszaki, gazdasági előnyök mellett, az innováció eredetiségét, újszerűségét, ill. társadalmi hasznosságát, valamint a pályázat kidolgozottságának színvonalát is értékeli.

A bírálóbizottság által meghozott döntés végleges, fellebbezésnek helye nincs.
Korábbi Innovációs Nagydíj pályázatokon díjazott innovációval újból pályázni nem lehet.

A nevezéshez szükséges dokumentumok:
1. 1 oldalas összefoglaló, amelynek mintája a http://www.innovacio.hu/ nagydij oldalról tölthető le,
2. Részletes leírás a megvalósításról, az elért piaci, illetve gazdasági eredményről(többleteredmény, többlet éves árbevétel, piaci részesedés növekedése stb.), valamint arról, hogy külső (pályázati) forrás mennyibben segítette az innovációs teljesítmény elérését, összesen maximum 10 A/4-es oldalon,
3. Referenciák igazolása (szakvélemény, vevők véleménye, fotó, videofilm, szakcikk stb.),
4. Nyilatkozat a közölt adatok, információk, valamint a szellemi tulajdonvédelmi jogok hitelességéről.

Beadási határidő: 2017. február 15., 15 óra

A pályázatokat pdf, az egyoldalas összefoglalót doc formátumban kell eljuttatni adathordozón vagy e-mailben, a Magyar Innovációs Alapítvány titkárságára: 1036 Budapest, Lajos u. 103. I. em., innovacio@innovacio.hu. címre.

Bővebb információ: http://www.innovacio.hu

   
Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker. Ford, Henry
   
Kiemelt partnerünk
Kiemelt partnerünk
Pályázat keresés
   
   
   
Partnereink