Pályázati hírek, információk

PÁLYÁZATI HÍREK, INFORMÁCIÓK

Önszerveződő közösségek számára nyújtott támogatás

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsága tájékoztatja a Nyíregyháza város közigazgatási területén székhellyel rendelkező, illetve tevékenységét ezen a területen kifejtő –bíróság által – nyilvántartásba vett önszerveződő közösségeket, hogy 2018. november 10-ig pályázatot nyújthatnak be rendkívüli pénzügyi támogatás iránt. Támogatás célja: A generációk együttműködését segítő karácsonyi programok és rendezvények lebonyolításának elősegítése.

Continue reading

Diplomamentő II. program

A nemzetgazdaság fejlődéséhez nélkülözhetetlen a megfelelően képzett, idegen nyelvet beszélő, felsőfokú végzettséggel rendelkező humán erőforrás rendelkezésre állása. A felsőoktatásban tanulmányokat folytatott hallgatók 20-22 százaléka a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapja meg az abszolutórium és a záróvizsga után diplomáját, jelentős részük pedig később sem szerzi meg az oklevelet.  A felsőfokú végzettséggel és nyelvtudással rendelkezők elhelyezkedési, munkahely megtartási, munkahely változtatási esélyei jelentősen meghaladják az ezzel nem rendelkezőkét. Diploma hiányában a felsőoktatásban töltött idő az egyén számára nem kamatoztatható a munkaerő-piacon, illetve a társadalom számára ennek költsége nem térül meg. 

Continue reading

Az első világháborút felidéző, emléket állító kulturális és tudományos programok, művészeti tevékenységek támogatása

A pályázati program célja, hogy az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző, a hősöknek és áldozatoknak emléket állító kulturális és tudományos programokat, művészeti tevékenységeket támogasson, így az első világháborúval kapcsolatos társadalmi emlékezet ébren tartásával hozzájáruljon a közös értékeken, történelmen és kultúrán alapuló európai identitás erősítéséhez. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (mint Támogatásközvetítő a Kormány 1472/2012. Korm.határozata alapján) XX. Század Intézete az első világháború centenáriumi rendezvénysorozata keretében az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság megbízásából pályázatot hirdet az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző, a hősöknek és áldozatoknak emléket állító kulturális és tudományos programok, művészeti tevékenységek támogatására.

Continue reading

Videopályázat – készítsen könyvismertetőt!

A Regénytár irodalmi portál pályázatot hirdet rövid könyvismertető videók készítésére. Kizárólag olyan magyar nyelven írt szépirodalmi művekről várunk audiovizuális ismertetőket, amelyek 1990 után láttak napvilágot.  A pályamunkák nem lehetnek hosszabbak 5 percnél, formátumuk mp4-es H.264-es kódolással, legalább 1280×720-as vagy ettől jobb (Full HD) felbontással. Filmkészítéskor bármilyen szoftveres vagy rendezői trükközés megengedett és a felhasznált technika sincs korlátozva. A mobiltelefonnal rögzített videókat éppen olyan örömmel fogadjuk, mint a profi kamerával készülteket. A pályázóknak maguknak kell gondoskodniuk arról, hogy az elkészült műveiket miként juttatják el a regenytar@gmail.com postafiókba (lehet pl. toldacuccot-hoz hasonló fáljmegosztók segítségével) .  A díjazásnál a zsűri az alapötlet eredetiségét, a megvalósítás szellemességét, kidolgozottságát figyelve azokat a munkákat teszi közzé, amelyek olyan kiadványokra hívják fel a figyelmet, amelyek a film készítői szerit nem kapták meg az őket megillető médiafigyelmet. 

Continue reading

A nemzetiségi civil szervezetek 2019. évi költségvetési támogatása / NEMZ-CISZ-19

A Miniszterelnökség Egyházi, Nemzetiségi Kapcsolatokért és az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Államtitkársága (a továbbiakban: Miniszterelnökség) megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő), mint támogató nyílt pályázati felhívást hirdet meg a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán (a továbbiakban: a kiírás körébe tartozó nemzetiségek) nemzetiségi civil szervezetek 2019. évi költségvetési támogatására, összhangban

Continue reading

Nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2019. évi költségvetési támogatása / NEMZ-KUL-19

A Miniszterelnökség Egyházi, Nemzetiségi Kapcsolatokért és az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Államtitkársága (a továbbiakban: Miniszterelnökség) megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő), mint támogató nyílt pályázati felhívást hirdet meg a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán (a továbbiakban: a kiírás körébe tartozó nemzetiségek) nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2019. évi költségvetési támogatására, összhangban

Continue reading

Nikon nemzetközi fotópályázat

A Nikon bejelentette, hogy a Nikon Photo Contest 2018-2019 pályázatokat 2019. január 31-én reggel 05:00 óráig fogadja (a dátum és időpont a keleti parti standard idő (EST) szerint értendők). A Nikon Photo Contest egy nemzetközi verseny, amelynek célja, hogy a professzionális és amatőr fotósoknak egyaránt lehetőséget nyújtson a kommunikációra és a fényképezési kultúra gazdagítására. Az 1969-ben megrendezett első verseny óta több mint 410 000 fotós több mint 1 620 000 pályázatot küldött be. Tavaly a 36. verseny új rekordokat hozott: minden eddiginél több fotós (21 511) minden eddiginél több országból (170) minden eddiginél több pályázatot (76 356) nyújtott be. 

Continue reading

Együtt, testvérként-iskolaközi szemléletformáló program / EFOP-3.1.8-17

A korai iskolaelhagyók számának csökkentése és a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzése, valamint a minőségi oktatáshoz való egyenlő hozzáférés előmozdítására az iskolák közötti kapcsolatok fejlesztését célzó projektek megvalósítására. Magyarország Kormányának felhívása hátrányos helyzetű tanulókat nevelő köznevelési intézmények fenntartói számára, így hozzájárulva a hátrányos helyzetű tanulók végzettségi szintjének növeléséhez, valamint javítva a minőségi oktatáshoz, neveléshez és képzéshez való hozzáférést. A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a hátrányos helyzetű illetve roma gyermekek érvényesülésének növelését a köznevelési és felsőoktatási rendszerben, illetve a nem formális és informális tanulásban. A cél elérését a Kormány a köznevelési intézmények és fenntartóik együttműködésével tervezi megvalósítani jelen Felhívásban foglalt feltételek mentén. 

Continue reading

Munkácsy Mihály egészalakos szobor-művészeti alkotás elkészítése

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata nyílt, országos tervpályázatot ír ki Munkácsy Mihály egész alakos szobor elkészítésére, a Modern Városok Program a békéscsabai A Munkácsy Mihály örökségét ápoló és népszerűsítő Munkácsy-negyed fejlesztési projekt (Iktatószám: GF/SZKF/1029/8/2017.)” keretén belül. Magyarország Kormánya (a továbbiakban: Kormány) a Modern Városok Program keretében 2016. április 26. napján együttműködési megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) kötött Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatával (a továbbiakban: Önkormányzat), a Megállapodásban foglaltak eredményes kormányzati végrehajtása érdekében szándékát kormányhatározatban erősítette meg.

Continue reading

Vörös vércsék és mezőgazdaság

2014-ben és részben 2015-ben nagyon súlyos mezeipocok-gradáció sújtotta a magyar mezőgazdaságot. Még a rossz emlékű, forgalomból korábban kivont rágcsálóírtó eseti újraengedélyeztetése is megtörtént, sok helyen lehetett látni a földeken gyalogló, a járatokba mérgezett magvakat bejuttató embereket. A vadászok a mérget felcsipegető fácánokat, nyulakat, őzeket féltették, a természetvédők a ragadozók másodlagos mérgezése miatt aggódtak. 2018 ősze eddig igen száraz, nem tudhatjuk, mikor indul meg a rágcsálók robbanásszerű szaporodása. Szeretnénk, ha a gazdálkodók a jelenleginél tudatosabban használnák ki a rágcsálókkal táplálkozó madarak precíziós módszereit és nagyfokú szelektivitását. Országos szinten három madarunk jöhet szóba, az agrárkörnyezetben egyformán gyakori egerészölyv, erdei fülesbagoly és vörös vércse. Az egerészölyv saját maga épít fészket, így őt inkább a T-fák kihelyezésével csábíthatjuk a szántóra.

Continue reading

   
Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker. Ford, Henry
   

Kiemelt partnerünk

Kiemelt partnerünk

Pályázat keresés

   
   
   

Partnereink