Szárnypróbálgatók 2020

A pályázat célja, hogy az előző évek gyakorlatának sikeres folytatásaként, immáron 18. alkalommal értékelési, elbírálási és megjelenési lehetőséget biztosítson azoknak, akik szakmai megítélés alapján, szerzői önköltséget is vállalva, szeretnék alkotásaikat reprezentatív, gyűjteményes kötetben (hagyományosan, periodikaként megjelenő országos antológiában ) megjelentetni. A pályázatra szerzőnként maximum 6 vers vagy 3 novella (mese), küldhető be, tematikai megkötöttség nélkül. A versek egyenként max. 40 sorosak, a novellák (mesék) egyenként 3 gépelt oldal (kb. 7000 karakter) terjedelműek lehetnek. (Külön kategóriában versenyeznek a lírai és a prózai alkotások, ezért ha valaki mindkét kategóriában nevezni kíván, az külön-külön pályázatnak minősül.)


A pályamunkákat szakértő zsűri értékeli, bírálja el, s tesz javaslatot kötetben történő megjelenésre. A zsűri döntése végleges. Az értékelő bizottság elnöke: Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő. A pályázat résztvevői a pályamunkák beküldésével felhasználási engedélyt adnak a meghirdetők részére egy éves időtartamra, akik ezáltal jogosultak szerzői jogdíj nélkül Magyarország területén bármilyen formában megjelentetni, közzétenni a műveket. 
Nevezési díj nincs!
A zsűri értékelése alapján döntőbe kerülő versekből, novellákból (mesékből) országos antológia készülhet. Az előkészített kötetben szereplőknek (az előző évekkel megegyezően) vállalniuk kell 6 db könyv önköltségen való értékesítését elővételben (2000 Ft/db.), így kerülhetnek be a megjelenő szerzők közé. Erről a pályázatot meghirdető Faludy György Irodalmi Műhely 2019. október 5-ig írásban értesíti a szerzőket. 
XVII. ORSZÁGOS SZÁRNYPRÓBÁLGATÓK ANTOLÓGIA
Az antológia 2020. januárjára, a Magyar Kultúra Napjára, periodikaként “Szárnypróbálgatók 2020 – magyar anyanyelvű alkotók országos antológiája” címmel jelenik meg.
A zsűri döntése alapján a minősítést elérő szerzők elismerő oklevelet, a legjobb pályamunkákat beküldő 3-3 szerző pedig pályadíjat kap. Társszerveink értékes különdíjakat is kiadhatnak.
A zsűri jogosult dönteni a díjak kiadásáról, esetleges összevonásáról vagy visszatartásáról is.A pályamunkákhoz kérjük mellékelni a pályázó adatait, rövid szakmai önéletrajzát, postacímét, telefonszámát, illetve arcképének – nyomtatáshoz alkalmas minőségű – színes fotóját. 

A pályázatokat e-mailen várjuk: mit.csongrad@gmail.com címre. (Kivételes esetben pályázatot postai úton is elfogadunk). Postacím: ALFÖLD Művészeti Egyesület, 6640 Csongrád, Szép u. 12.
(Információ kérhető: Tel.: 63/788-836, 06-20/914-8906 * E-mail: mitcsongrad@gmail.com címen)

Az ünnepélyes eredményhirdetésre és ünnepi műsorral egybekötött kötetbemutatóra 2020. január 18-án (szombaton) 15 órától kerül sor Budapesten, az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági ház Színháztermében (XIII. kerület, Dagály u.),
melyre külön meghívót küldünk a részletek ismertetésével.

Beadási határidő: 2019. szeptember 15-ig

Részletekről tájékozódhatnak az Egyesület honlapjáról is:
http://www.alfoldegyesulet.shp.hu

   
Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker. Ford, Henry
   
Kiemelt partnerünk
Kiemelt partnerünk
Pályázat keresés
   
   
   
Partnereink